Magyar Netikett
Az emlékeztető státusa
Ez a dokumentum az Internet közösség
tájékoztatására szolgál. Ez a
dokumentum nem határoz meg semmilyen szabványt. A
terjesztést nem korlátozza semmi.
Összefoglaló
Ez a dokumentum a Hálózati Etikett (Netiquette) egy
minimális halmazát határozza meg. A
különböző szervezetek szabadon
módosíthatják; saját, hasonló
szabályzatuk alapjául szolgálhat. Ezért a
dokumentum pontosan meghatározott részekre van bontva,
hogy az egyes részeket könnye(bbe)n
találhassák meg. Magánszemélyek,
akár felhasználók, akár
adminisztrátorok szintén felhasználhatják
minimális irányelvekként. Ez a feljegyzés
az IETF Felelős Hálózati Használat
csoportjának munkája.
A fordításról
Ez a dokumentum az RFC 1855 fordítása.
Néhány helyen kiegészítettem az eredeti
szöveget, igyekezvén ezt annak szellemében tenni.
Mindenfajta javítást örömmel fogadok. A
címem a dokumentum végén
található. Sok mondat végére kéne
felkiáltójel, ez elmaradt.
A szöveg nem feltétlenül tükrözi a
véleményemet, sem bármelyik
munkaadómét. Semmilyen felelősséget nem
vállalok a dokumentum használatából vagy
nem használatából eredő
következményekért.
Tartalomjegyzék
- Bemutatkozás
- Egy-egynek kommunikáció
- Egy-sokaknak kommunikáció
- Információs
szolgáltatások
- Válogatott bibliográfia
- Biztonsági kérdések
- A készítő címe
A múltban a népesség Internet
használó része az Internettel "nőtt" fel,
műszaki tudással bírt, és megértette
a protokollok és a szállítás
természetét. Manapság az Internet
felhasználók közösségében
egyre többen vannak olyanok, akik újak ebben a
környezetben. Ezeknek a "Newbie"-knak ismeretlen ez a
kultúra és nincs szükségük a
protokollok és az átvitel műszaki részleteire.
Hogy ezek az új felhasználókat gyorsan az
Internet közösség részéve
válhassanak, ez az írás a magatartási
szabályok minimális halmazát ismerteti. Ezeket
aztán a különböző szervezetek és
magánszemélyek a saját céljaiknak
megfelelően módosíthatják. Mindenkinek
tisztában kell lennie azzal, hogy bárki is
szolgáltassa neki az Internet elérést -- legyen az
egy ISP (Internet Szolgáltató), az egyetem, vagy a
cége -- annak a szervezetnek megvan a maga szabályzata
a levelek és az állományok
tulajdonjogáról; arról, hogy mit helyes
postázni és küldeni, és hogy
miképpen prezentáljuk magunkat.
Feltétlenül ismerd meg ezeket,
érdeklődjél a helyi illetékes(ek)nél.
Ezt az anyagot három fő részre bontottuk:
egy-egynek kommunikáció, amibe a levelezés
és a talk (beszélgetés) foglaltatik benne;
egy-sokaknak kommunikáció, amely alatt a Usenet-et
és a levelezési listákat értjük;
és az információs szolgáltatások:
ftp, WWW, gopher, MUD, MOO, IRC. Végül egy
válogatott bibliográfiát találhatnak,
referencia célokra.
Az egy-egy kommunikációt úgy
definiáljuk, amiben egy ember kommunikál egy
másikkal, mintha szemtől-szembe állnának:
egy dialógus. Általában, az emberekkel
való társalgás normál
illemszabályai az érvényesek, csak ez az
Interneten még fontosabb, mert hiányzik többek
között a metakommunikáció és a
hangszín.
2.1 Iránymutató felhasználóknak
2.1.1 Levelezéshez
- Ha nem egy Internet Szolgáltatón kerülsz
kapcsolatba az Internettel, akkor fontos ismerned a
munkáltatód szabályait az elektronikus levelek
tulajdonjogáról; ezek mindenütt mások.
- Fel kell tételezned hogy az Interneten
történő levelezés nem biztonságos,
kivéve ha valamilyen rejtjelező eszközt (akár
szoftvert, akár hardvert) használsz. Ne írjál
semmi olyasmit egy elektronikus levélbe, amit nem
küldenél el levelezőlapon.
- Tiszteld a szerző jogait avval az anyaggal kapcsolatban, amit
másolsz. Majdnem minden országban vannak a
szerzők jogait védő törvények.
- Ha továbbküldesz (forward) vagy
újrapostázol egy üzenetet, akkor ne
változtasd meg annak a szóhasználatát. Ha
ez egy neked írt személyes üzenet volt, és
egy csoportnak kívánod továbbadni, akkor
kérjél először engedélyt a
feladótól.
- Soha ne küldj "lánc" levelet elektronikusan, Ezek
tiltottak az Interneten. Ha mégis ilyet küldesz, az
valószínűleg a hálózati jogaid
csorbításával fog járni. Ha ilyesmit
kapnál akkor értesítsd a helyi
rendszeradminisztrátort.
- Egy jó ökölszabály: légy
konzervatív a küldésben és légy
liberális a fogadásban. Nem szabad indulatos leveleket
küldened (ezeket "flame"-nek nevezzük) még akkor
sem, ha provokálnak. Másik oldalról viszont, ne
legyél meglepve, ha ilyet levelet kapsz, és okosan teszed,
ha nem válaszolsz ezekre.
- Általában jó, ha ellenőrzöd a
leveleid subject-jét mielőtt válaszolsz egy
levélre. Van úgy, hogy az, aki korábban
segítséget (vagy felvilágosítást)
kért tőled, már írt egy levelet, aminek az a
lényege, hogy "Tárgytalan". Szintén
célszerű meggyőződni, hogy a levél,
amire válaszolsz, az neked volt-e címezve. Lehet hogy
csak másolatot kaptál (cc:) az eredeti helyett.
- Könnyítsd meg a címzett dolgát. Sok
levelezőprogram levágja a
fejlécinformációkat amelyek a
válaszcímedet tartalmazzák. Hogy biztos
lehessél abban, hogy a többi ember tudja ki vagy,
írjál az üzeneted végére egy, esetleg
két sort arról, hogy miképpen érhetnek el.
Ezt a file-t már jóelőre elkészítheted,
és az üzeneteid végére teheted aztán.
(Néhány program ezt automatikusan megteszi.) Az
Internetes szóhasználatban ezt "sig" vagy "signature"
file-nak nevezik. A névjegykártya helyét veszi
át a sig file. (És akár
többféléd is lehet, a többféle
szituációnak megfelelően.)
- Légy óvatos a címzéssel. Vannak
címek, amelyek egy csoportot jelentek, a cím
mégis úgy néz ki, mintha egyetlen ember lenne.
Légy tisztában azzal, hogy kinek írsz.
- Figyelj a cc:-kre a válaszoláskor. Amikor már
csak két ember között folyik a
kommunikáció, akkor ne küldd el ezeket a leveleket
másoknak.
- Általában egy Internetet használó
embernek nincs ideje az Internet ill. annak belső
működésére vonatkozó
kérdésekre válaszolni. Ne küldjél
kéretlen információkérő leveleket
olyan embereknek, akinek címét egy levelezési
listában vagy egy RFC-ben láthattad. (A
fordító megjegyzése: erre a célra is
találsz természetesen megfelelő fórumokat.)
- Ne felejtsd el, hogy azok az emberek akikkel kommunikálsz,
az egész világon vannak szétszórva. Lehet,
hogy annak a levélnek, amire azonnali választ
vársz, a címzettje éppen alszik. Add meg neki a
lehetőséget, hogy felébredjen, munkába
menjen és belépjen, mielőtt úgy
döntesz, hogy a levél nem érkezett meg, vagy a
címzett nem törődik vele.
- Mielőtt hosszú, vagy személyes
eszmecserét kezdeményezel, ellenőrizd a
címet. Szintén helyes gyakorlat "Long" szót
írni a hosszú üzeneteknek a subject-jébe,
mert így a címzett tudhatja, hogy időt kell
szánnia az elolvasására. 100 sor felett
számít hosszúnak egy üzenet.
- Légy tisztában azzal, hogy kihez kell
segítségért fordulnod. Általában
nem kell messzire menned. Keressél helyben olyan embereket,
akik szoftver- és rendszerproblémák
elhárításban segédkezhetnek.
Szintén jó, ha tudod, hogy kit kell keresned, ha
valamilyen megkérdőjelezhető vagy illegális
anyagot kapsz. A legtöbb helyen a "postmaster" címre
írhatsz segítségkérő levelet, mert ezt
a címet legtöbbször megfelelő tudással
bíró ember olvassa.
- Soha ne feledd, hogy a címzett is emberi lény,
méghozzá olyan, akinek kultúrája, nyelve,
humora egészen más is lehet, mint a tiéd.
Dátumformátumok,
mértékegységek, idiómák sem
mindenütt ugyanazok.
- Használj vegyesen kis- és nagybetűt,
akárcsak a közönséges
íráskor. A CSUPA NAGYBETŰ OLYAN,
MINTHA ORDÍTANÁL!
- Használj szimbólumokat
hangsúlyozásra. *Erre* gondoltam. Használj
aláhúzásjeleket aláhúzásra.
A kedvenc könyvem a _Háború és
béke_.
- Használj "mosolygókat" (smiley) a hangszín
jelzésére, de bánj velünk
takarékosan. :-) példa ilyen "mosolygóra"
(döntsd oldalra a fejed és nézzd meg úgy.)
Azonban ne feltételezd, hogy egy "mosolygó"
szerepeltetése rögtön eléri, hogy a
címzett egyetértsen veled, vagy hogy egy
egyébként bántó megjegyzés
élét elvegye.
- Aludj egyet, mielőtt érzelmektől
fűtött választ küldenél egy
üzenetre. Ha biztosan erős érzéseid vannak
egy tárgyról, akkor helyezd azt FLAME ON/OFF jelek
közé:
FLAME ON: Ez a fajta vita nem méltó arra a
sávszélességre, ami a
továbbításához kell. Teljességgel
illogikus és érvekkel alá nem támasztott.
A világ többi része is egyetért velem.
FLAME OFF
- Ne írjál vezérlő karaktereket vagy
nem-ASCII karaktereket, kivéve ha a programod elkódolja
ezeket, vagy MIME attachment formájában
küldöd. Ha elkódolva küldesz valamit, akkor
próbálj megbizonyosodni arról, hogy a
címzett vissza tudja majd kódolni azt.
- Légy tömör anélkül, hogy
túlságon lényegretörő lennél.
Amikor egy levélre válaszolsz, csak annyit idézz
az eredeti anyagból, hogy érthető legyen a
válaszod és ne többet. Rendkívül
rossz szokás az egész levelet idézni a
válaszban - töröld ki a felesleget.
- 65 karakter széles, kocsivissza karakterrel lezárt
sorokat írjál. (Fordító megjegyzése:
e dokumentumtól eltérően 72-76 karaktert is
szoktak ajánlani.)
- A levél fejlécében kell, hogy legyen egy
subject sor, ami visszatükrözi a levél
tartalmát.
- Ha signature-t illesztesz a leveledbe, akkor azt fogd rövidre.
Ökölszabály: 4 sornál ne legyen hosszabb.
Sok ember a kapcsolatért percenként fizet, és
minél hosszabb az üzeneted, annál többet
fizetnek.
- Ahogy egy levél (ma) nem lehet privát, úgy
a levél (és a news) is (ma még)
hamisítható, megváltoztatható. A
változtatásokat nem mindig lehet felismerni
(könnyen), így célszerű a józan
ész alapján ellenőrizni egy üzenet
valódiságát, mielőtt elhisszük azt.
- Küldj egy rövid választ a feladónak,
hogy megkaptad a levelét, ha úgy gondolod, hogy a
levél fontossága szükségessé teszi
ezt. Tedd meg ezt akkor is, ha részletesen válaszolni csak
később lesz időd.
- Az, hogy egy adott beszélgetésből ki mennyit
ért meg, az erősen függ az adott
szituációtól. Egy adott e-mail környezetben
megtanult normák nem feltétlenül vonatkoznak
általában az Internetet használó
emberekkel vonatkozó kommunikációra.
Légy óvatos a helyi szlenggel és a helyi
rövidítésekkel.
- Egy e-mail üzenet szállítási
költsége nagyjából egyenlő a
feladónál és a címzettnél (vagy
szervezeteinél). Ez alapvetően eltér a
hagyományos levéltől, a telefontól, a
rádiótól, és a TV-től. Egy
levél elküldése konkrétan
hálózati szélességbe, diszk helybe,
és CPU időbe is kerülhet. Ez az alapvető
gazdasági oka, amiért nem illik kéretlen
hirdetést küldeni e-mail-ben. (Ez ráadásul
tilos is sok helyen.)
- Ne küldj nagytömegű kéretlen
információt az embereknek.
- Ha a levelezőrendszered képes automatikus
továbbküldésre, akkor vigyázz, hogy ne
lépjen fel a rettegett "továbbítóhurok". Ez
úgy jöhet létre, ha sok gépen
állítod be az automata továbbítást,
úgy, hogy egy neked küldött üzenet az egyik
géptől a másikig utazik, majd a
következőre és így tovább
egészen addig, amig visszaérkezik az első
címre a levél... (Fordító
megjegyzése: ennek elkerülésére nem
mindenütt lehet automatikusan továbbküldött
levelet továbbküldeni.)
2.1.2 A talk
A talk olyan protokollok gyűjteménye, amelyek
lehetővé teszik két ember interaktív
párbeszédét
számítógépen keresztül.
- Használj vegyesen kis- és nagybetűt, mintha
egy levelet vagy egy e-mail-t írnál.
- Ne hagyd, hogy az irományod kifusson a
képernyő széléig és ott a
terminálod törjön sort: használj egy
Kocsivissza (CR) jelet a sor lezárására. Nem
tételezheted fel azt sem, hogy a te képernyőd
mérete azonos bárki máséval.
Ökölszabály: max. 70 karaktert és max. 12
sort írjál.
- Hagyjál margókat, ne írjál a
képernyő szélére.
- Ha befejezted a mondandódat, akkor üssél
két CR-t (egy üres sort), jelezve, hogy a másik
következik.
- Mindig írjál egy "viszontlátásra"-t
vagy más elköszönést és várd
meg a másik oldal köszönését is.
Különösen fontos ez, ha egy távoli valakivel
kommunikálsz. Ne felejtsd el, hogy a
kommunikációtok sebessége egyrészt a
rendelkezésre álló
sávszélességtől (a cső
átmérője) és a hálózat
késéseitől (a fény sebessége) is
függ.
- Tisztában kell lenned azzal, hogy a talk megzavarja a
másik embert. Csak a rendeltetésének
megfelelően használd. Soha ne talk-olj idegenre!
- Sok oka lehet annak, ha nem kapsz választ.
Először is, nem biztos, hogy minden működik.
Másodszor is, nem minden talk verzió kompatibilis.
Harmadrészt, a címzett letilthatja a talk-ot. Ezt
általában te is megteheted, szokás szerint
érdeklődjél a helyi rendszergazdánál
a konkrét részletekről.
- Bizonyos talk verziók újracsengetik a
címzettet ha magára hagyják. Hagyd
egy-kétszer csengetni, utána állítsd le (kill)
a programot.
- Ha valaki nem válaszol, akkor
megpróbálkozhatsz egy másik tty-vel.
Használd a finger parancsot, hogy látsd, hogy melyikekre
van belépve. Ha a másik fél még mindig
nem válaszol, ne erőltesd tovább.
(Fordító megjegyzése: néhol a finger le
van tiltva, ne lepődj meg tehát, ha nem
működik. Megjegyzés kettő: Ez igen Unix
specifikus pont, viszont a Unix a legelterjedtebb Internetes szerver
operációs rendszer.).
- A beszélgetés (talk) alatt megmutatkozik a
gépelési tudásod. Ha lassan és sok
hibával gépelsz (fordító
megjegyezése: ne keseredj el) akkor legtöbbször nem
éri meg visszamenni kijavítani őket. A
másik ember úgyis rájön, hogy mit akarsz
mondani.
- Légy nagyon óvatos, ha egyszerre több talk-od
is fut! (Fordító megjegyzése: Komoly
esélyed van rá, hogy előbb-utóbb
összekevered,
hogy melyik talknál kivel és miről
beszélgetsz. Kérdéseidet és
válaszaidat rossz helyre küldve komikus és/vagy
kínos helyzetet teremthetsz.)
2.2 Iránymutató Adminisztrátoroknak
- Feltétlenül rögzítsd
írásban a szabályokat;
különösen az illegális, hamisított
és az előírásokat megsértő
forgalomra vonatkozókat.
- Időben - lehetőleg a következő munkanapig
- válaszold meg a felmerülő
kérdéseket.
- Az illegális és előírásokat
sértő kérdéseket sorold előre. A
"lánc" levelek azonnali intézkedést
kívánnak meg.
- Magyarázd meg a szabályokat - mint
például a disk quota-kat - a
felhasználóidnak. Értesd meg velük a
mail-en át történő file kérés
következményeit: magas telefonszámlák,
betelő lemezek, más levelek késése stb.
- Legyen egy alias a "Postmaster" és a "Root" címeken.
Feltétlenül olvassa el valaki ezeket a leveleket!
(Fordító megjegyzése: mint többször
írtuk már, ezeknek nem olvasása, hanem
megválaszolása is igen fontos!)
- Nyitottan vizsgáld meg a felhasználóidat
érintő panaszokat. A címek sajnos
hamisíthatóak, a levelek megpiszkálhatóak.
Amikor sok emberrel kommunikálsz egyszerre, akkor a mail-re
vonatkozó szabályok is érvényesek.
Végülis nincs nagy különbség a
között, hogy egy embernek írsz egy levelet vagy sok
emberrel kommunikálsz egy cikken keresztül - legfeljebb
annyi, hogy így sokkal több embert van
lehetőséged megbántani. Így aztán
különösen fontos, hogy minél többet
tudjál a közönségedről.
3.1 Iránymutató Felhasználóknak
3.1.1 Általános útmutató a
levelezési listákhoz és a Usenet-hoz
- Legalább egy, de inkább két hónapig
olvasd az adott levelezési listát ill. hírcsoportot
mielőtt postázol valamit. Ez hozzásegít az
adott csoport kultúrjának megismeréséhez.
(Fordító megjegyzése: ez a tanulás
idő jelentősen csökkenthető a lista/csoport
archívum és a megfelelő FAQ
tanulmányozásával. Ez utóbbit
mindenképpen olvasd el, mielőtt postáznál
bármit is!)
- Ne hibáztasd a rendszeradminisztrátort az adott
rendszer felhasználóinak viselkedése miatt.
- Vésd jól az eszedbe, hogy amit írsz, azt
széles közönség olvashatja. Ebben
éppenséggel a jelenlegi vagy a jövőbeli
főnököd is benne lehet. Vigyázz tehát
arra, hogy mit írsz. Jusson eszedbe az is, hogy a csoportokat
és különösen a levelezési
listákat archiválni is szokták, olyan helyen, amihez
sokan férnek hozzá. Így a szavaidat hosszú
időn át olvashatja szinte bárki.
- Fel kell tételezned, hogy minden egyes ember saját
maga nevében ír, és nincs köze a
szervezetéhez, kivéve ha kifejezetten ezt
állítja.
- Tudnod kell azt is, hogy akárcsak a levél, a news is
erőforrásigényes. Ismerned kell tehát a
szervezeted speciális szabályzatát erre
vonatkozólag.
- Az üzenetek és a cikkek jó, ha rövidek
és célratörőek. Ne kószálj el
a témától, ne beszélj össze-vissza,
és soha, de soha ne írj olyan levelet, ami csak valaki
gépelési vagy helyesírási hibáira
mutat rá. Ez utóbbi azonnal megmutatja, hogy milyen
szörnyen kezdő vagy.
- A subject sorok az adott csoport konvenciót kell
kövessék. (Fordító megjegyzése:
Látni fogod, hogy sok helyen a subject sor valamilyen
osztályozó információt hordoz, és
ha ez hiányzik, akkor valószínűleg pont
azokhoz az emberekhez nem jut el az írásod, akiknek
szántad.)
- Bár lehet, hogy lehetőség nyílik
rá, de a hamisítás, a levelek tartalmához
vagy fejlécéhez való
hozzápiszkálás általában nem
elfogadott.
- Hirdetni csak és kizárólag az arra hivatott
csoportokban és levelezési listákban szabad! Ez
is egy példája annak, hogy célszerű
ismerned azt a közönséget, aki majd
írásodat olvassa. A kéretlen hirdetés - ami
nem tartozik egy adott csoport/lista témakörébe -
valószínű következménye: rengeteg
durva válaszlevél. (Fordító
megjegyzése: semmiképpen se nyilvánosan
válaszoljál, hiszen már ez is reklám.
Hatékonyabb, ha a feladó
rendszergazdáinál panaszkodsz.)
- Ha válaszüzenetet írsz, akkor
mindenképpen foglald össze vagy idézz annyit az
eredetiből, hogy érthető legyen a válaszod.
Különösen a Usenet esetében lényeges
ez, mivel ott olyan az üzenetek elosztása, hogy
előfordulhat, hogy valaki a válaszodat olvassa előbb,
mint az eredetit. Így tehát jó, ha képbe
helyezed olvasóidat - viszont ne idézd az egészet!
- Újra hangsúlyozzuk, hogy igen célszerű,
ha van egy signature file-od, amit az üzeneteidhez csatolhatsz.
Csak és kizárólag így tudod
biztosítani azt, hogy bármilyen program is
nyirbálja meg a fejlécinformációkat, az
olvasóid még mindig rád találhassanak.
- Légy óvatos, amikor egy üzenetre vagy cikkre
válaszolsz. Gyakran a válasz a lista vagy a csoport
címére megy a feladó helyett.
Tévedésből személyes üzenetet
küldhetsz egy helyett sok embernek, amivel csak mindenkit
zavarba hozol. A legjobb az, ha válaszadásnál
begépeled a címet az automata "reply" helyett.
(Fordító megjegyzése: Kellő
óvatossággal ez utóbbitól el lehet
térni.)
- (Fordító megjegyzése: Ezt a pontot
jelentősen lerövidítettem. A lényeg az, hogy
ne küldjünk automata (vacation, non-delivery stb.)
üzeneteket levelezési listákra)
- Ha véletlenül személyes üzenetet
küldtél egy listára vagy csoportba, akkor
küldj egy bocsánatkérő üzenetet az
eredeti címzettnek és a listának ill. csoportnak is.
- Ha valakivel nem értesz egyet, akkor célszerűbb
személyes üzenetekben rendezni a dolgot, mint vitát
folytatni egy listán. Ha olyasmin vitáztok, ami
érdekelheti a lista olvasóit, akkor érdemes a
vitátok eredményét összefoglalni és
elküldeni a listára.
- Ne keveredj flame war-ba! Ne írjál heves leveleket
és ne válaszoljál ilyenekre.
- Ne küldjél olyan válaszokat, amelyek csak
gratulálnak egy másik válaszhoz.
(Fordító megyjezése: Ezt személyes
levélben teheted meg, ha úgy érzed,
tényleg fontos)
- Légy óvatos a fixpontos betűkkel és a
rajzokkal. Ezeket egy másik rendszer - vagy akár
ugyanazon rendszer egy másik programja -
másképpen jelenítheti meg, mint a te szoftvered.
- Vannak olyan hírcsoportok és levelezési
listák, melyek témája igen széles
érdeklődési kört fed le. Ez gyakran olyan
olvasókat jelenthet, akik életstílusban,
vallásban, és kultúrában is jelentősen
eltérhetnek. Ne küldjél olyan üzeneteket egy
listára/csoportba - ha annak nézőpontja
valamiért nem egyezik a tiéddel - ami csak annyit
közöl, hogy az ő álláspontjukat
bántónak érzed. Szexuális vagy faji
zaklatásnak jogi következménye is lehet. Az
általad megkérdőjelezhetőnek érzett
üzenetek kiszűrésére (filter) vannak
programok.
3.1.2 Iránymutató levelezési listákhoz
A létező levelezési listákról
és a hozzájuk való csatlakozásról
sokféleképpen találhatsz
információkat a Net-en. Természetesen ezen
információ mellett szükséged lesz a
helyiekre is; milyen szabályok vonatkoznak a levelezési
listákhoz való csatlakozásra és a
postázásra. Általában jobb, ha
először a szűkebb környezetben kutatsz
információ után és csak utána
kezdesz az Interneten kutatni. Mindenesetre a
news.answers
hírcsoportban rendszeresen
megjelenik egy lista a levelezési listákról
és a csatlakozásról. Bármilyen
témában keresel levelezési listát, ez egy
felbecsülhetetlen értékű anyag. A
válogatott bibliográfiánkban a [9,13,15]-ös
anyagokból is tájékozódhatsz.
- A fel- és leiratkozó (subscribe - unsubscribe)
üzeneteket a megfelelő címre küldjed.
Néhány szoftver ugyan megkísérli
kiszűrni a listára küldött ilyen
típusú üzeneteket, de ezek sem
mindenhatóak. A te felelősséged megtanulni a
levelezési listák működését
és a megfelelő levelet a megfelelő címre
küldeni. Nagyon sok lista működtet egy "-request"
alias-t a fel-le iratkozó üzeneteknek, de nem mindegyik.
(Fordító megjegyzése: ezt a mondatot csak akkor
fogod megérteni, ha már elkezdted megtanulni a fent
emlegetett működést) Mindig légy
tisztában annak a listának a szabályaival, amire
előfizetsz.
- Mentsd el a feliratkozásra kapott választ. Ez
legtöbbször tartalmazza a leiratkozáshoz
szükséges információkat.
- Általában nem lehet visszavonni egy
elküldött levelet. A rendszergazdád sem
képes erre. Ez azt jelenti, hogy csak akkor szabad
elküldened az üzenetedet, ha már bizonyos vagy
benne, hogy azt szeretnéd, hogy megjelenjen.
- Igen sok levelező program rendelkezik reply
funkcióval. Ez kényelmes
magánlevelezéskor, de igen bosszantó lehet
levelezési listáknál. Amikor listán
jött üzenetre válaszolsz, akkor vizsgáld meg
a Reply-To: mezőt. Az gyakorta a lista címe, azaz a
válaszod a lista összes tagjának megy.
- Felesleges, és ezért helytelen nagy file-okat
küldeni egy listára, ha egy Uniform Resource Locator
(URL) vagy egy ftp-zhető verzió címe is
elég. Ha sok kis részletben szeretnéd
elküldeni, akkor az adott lista erre vonatkozó
szabályait kell követned. Ha ezeket nem ismered, akkor
kérdezd meg!
- Fontold meg a leiratkozást vagy a "nomail" opció
bekapcsolását (ahol lehet) ha hosszabb ideig nem tudod
megnézni a leveleidet. (Fordító
megjegyzése: A leglanyhább lista is robbanhat hirtelen,
tehát ezt minden egyes listával meg kell tegyed hosszabb
távollét előtt!)
- Ha egy üzenetet netán több listára
küldenél, különösen akkor, ha azok
közel azonos témájúak, akkor kérj
elnézést a cross-posting miatt.
- Ha felteszel egy kérdést, akkor a
válaszokból készíts egy
összegzést és azt küldd el a listára.
Ez semmi esetre se az összes válasz egyszerű
egymásutánja legyen, hanem egy gondos
összegzés. (Fordító megjegyzése:
Felmerülhet a kérdés, hogy mégis
miért tedd ezt meg. A válasz az Internet
alapfilozófiája maga: segíts másokon,
és rajtad is segítenek. Ha valakik
megválaszolták egy kérdésedet, akkor
megtehetsz annyit viszonzásképp, hogy az így
megszerzett tudást megosztod másokkal)
- Vannak privát levelezési listák. Ha nem
hívtak meg, akkor ne küldj ide üzeneteket. Az ilyen
listák üzeneteit ne add tovább egy szélesebb
közönségnek.
- Ha vitába keveredsz, akkor a megbeszélést az
adott témáról illik folytatni, nem pedig az adott
személyekről.
3.1.3 Iránymutató a Usenet-hoz
A Usenet egy világméretű elosztott rendszer, ami
a legkülönfélébb témákban
való kommunikációra ad lehetőséget.
A rendszer hierarchikus, a legfelsőbb szinten a
következő témák vannak: sci -
tudományos; comp - számítógépes;
news - magáról a Usenetról; rec -
szórakozás, hobbi; soc - szociális; talk - bő
lére eresztett, soha véget nem érő
beszélgetések (pl. politika); biz - üzleti; alt -
bármi egyéb. Az alt főcsoportba tartozó
csoportok olyan értelemben is alternatívok, hogy a
létrehozásuk nem megy keresztül ugyanazon a
lépéseken, mint a többi főcsoportbeliek.
Vannak még helyi főcsoportok, széles körben
terjesztett egyebek, mint a bionet, és a saját
szervezetednek is lehetnek saját, belső csoportjai.
Nemrégiben egy "humanities" főcsoport is
létrejött, és várhatóak
továbbiak is. A bibliográfiánk [2,8,22,23]-as
anyagait érdemes a témában elolvasni.
- A Usenet szójárásában a "Posting"
(postázás) egy új vagy válasz cikk
postázását jelenti egy csoportba. A
"Cross-posting" kifejezést arra használják, ha
valaki egy cikket több csoportba küldött el. Ha ezt
vagy a Followup-To: mezőt is használjuk, akkor ezt
feltétlenül említsük meg a cikkünkben.
Az olvasók általában azt feltételezik, hogy
egy üzenet egy csoportba lett postázva, és a
"follow-up" ebbe a csoportba kerül. A fejléc
említett mezője megváltoztathatja ezt. (A
fordító megjegyzése: A "follow-up" a
válaszcikk neve, a válaszként írt
magánlevelet "Reply" néven emlegetik. A Followup-To:
azt a csoportot adja meg, ahová a válaszcikkek
kerülnek.)
- Mielőtt elküldenél egy témában
egy cikket, olvasd el abban a témában írott
cikkeket. (Ezt thread-nek nevezzük) Ne küldjél
"Egyetértek" vagy hasonló üzeneteket, amelyek
tartalma pusztán arra korlátozódik, hogy
egyetértesz valamely korábbi cikkel. Egy follow-up
cikknek mindig hosszabbnak kell lennie az előző
levelekből vett idézeteknél. (Fordító
megjegyzése: Apró pontosítás: Egy cikk
és rá adott válaszcikkek
összességét nevezünk thread-nek.)
- Levélben (reply) írd meg válaszod, ha csak
egy embernek szánod azt. Légy a tudatában annak,
hogy a News-t a világon mindenütt olvashatják,
és a legtöbb embert NEM érdekel egy privát
válasz. Ugyanakkor ne habozzál postázni, ha
olyasmi mondandód van, ami az Internet széles
olvasóközönségét érdekelheti.
(Fordító megjegyzése: tipikus, és nagyon
bosszantó viselkedés pl. egy bolhapiac csoportban
nyilvánosan válaszolni a hirdetésekre.)
- Ellenőrizd le a fejléc Distribution:
mezőjét, de ne bízz benne. A News
meglehetősen bonyolult szállítása
módja miatt a Distribution: mező megbízhatatlan.
Ha olyasvalamit írsz, ami csak kisszámú embert
érdekelhet, akkor használj egy megfelelő
Distribution: mezőt; ezzel megkísérled az
elosztást ezekre az emberekre korlátozni.
(Fordító megjegyzése: Például
állítsd be "hun"-ra ezt a mezőt, ha csak magyarokat
érdeklő cikket postázol.)
- Ha úgy érzed, hogy egy cikk több
hírcsoportba való, akkor mindenképpen
CROSSPOST-tal küldd el a cikkedet ahelyett, hogy
különálló üzenetekben
küldenéd el. Biztos lehetsz abban, hogy
általában csak 5-6 csoportnak lesz eléggé
hasonló témája. (Fordító
megjegyzése: Ez a pont ritkán alkalmazandó!!
RENDKÍVÜL nyomós okodnak kell lennie ahhoz,
hogy akár két csoportba is postázzál!!)
- Kísérelj meg először a
hagyományos ismeretforrásokból
(Kézikönyvek, újságok, help file-ok)
meríteni, mielőtt egy kérdést
postáznál. Ha ezekben megtalálható
kérdést teszel fel, akkor mogorva RTFM (Read the fine
manual - noha az f betű egy sokkal durvább szót
jelölt eredetileg) üzeneteket kapsz csak
viszonzásképpen. (Fordító
megjegyzése: Ez is csak a józan ész
határáig érvényes. Tényleg olvasd
el a kézikönyvet, de ne áldozz éveket
valaminek a kutatására - végülis az Internet
egyik haszna, hogy olyanok, akik ezt megtették,
megosztják veled tudásodat.)
- Bár van néhány hírcsoport, amik
kifejezetten hirdetésre vannak kitalálva, a
témától eltérő (off-topic)
hirdetések egészen egyszerűen
bűnözésnek számítanak a
legtöbb csoportban. Ha egy hirdetést minden egyes
hírcsoportba elküldesz, akkor szinte biztosan
búcsút mondhatsz a hálózati
elérésednek.
- Ha felfedezel egy hibát a cikkedben, akkor
kíséreld meg minél hamarabb törölni
(cancel) azt. (Fordító megjegyzése: A
törlés is csak egy üzenet, mint minden más.
Nem bízhatsz igazán abban, hogy senki sem fogja a
cikkedet olvasni. Célszerű egy második, helyes
cikket is küldeni, amelyben elnézést is kérsz
az előző hibájáért. A józan
észt itt is célszerű bevetni: a hiba alatt nem
nyelvtani, gépelési stb. - vagyis apró,
lényegtelen - hibát, hanem a lényeget
érintő hibára gondolunk.)
- MEG SE próbáld más cikkét
törölni (cancel). Lépj kapcsolatba
rendszergazdáddal, ha nem tudod, hogy hogyan kell saját
cikkedet törölni vagy ha valamilyen más
postázás (pl. lánc levél)
törlést kíván.
- Ha postáztál valamit, és nem látod
viszont azonnal, akkor ne hidd rögtön azt, hogy valami nem
működött és ne postázd azonnal
újra.
- Néhány csoport megengedi (néhány
pedig ezért van), hogy olyan cikkek is felkerüljenek, amik
erősen megkérdőjelezhetőek. Ugyanakkor
semmilyen garancia nincs arra, hogy a csoport többi
olvasója is ugyanúgy elfogadja az anyagot, mint te.
Használd a Rot13 szoftvert, ami 13 karakterrel eltol minden egyes
karaktert, hogy ne bántsál meg senkit.
(Fordító megjegyzése: Ez sok szoftverbe be van
építve)
- Ha olyan üzenetet írsz egy könyveket vagy
filmeket tárgyaló csoportba, ami lényeges titkot
tár fel, akkor célszerű "Spoiler" szót tenni
a Subject: sorba. Üthetsz egy pár Enter-t a cikk
elejére, hogy eltüntesd szem elöl a cikket, vagy
használhatod az előbb említett Rot13
módszert. (Fordító megjegyzése: A
számítógépes játékok is ez
a kategória. Esetleg tarthatunk attól, hogy nem mindenki
tudja a Rot13-at dekódolni, és az üres sorok mellett
döntünk. Ilyenkor érdemes nemcsak a Subject sorba
beírni, hogy Spoiler, hanem a cikk első sorába is
beírni ezt, hogy aki ránéz a cikkre az ne csak
üres sorokat lásson)
- Ugyan a cikkek illetéktelen megpiszkálása,
megváltoztatása a szabályokkal ellentétes,
mégis megtörténik. Ez ellen megfelelő
szoftverrel - mint például a PGP -
védekezhetünk.
- Az anonim postázás bizonyos csoportokban
elfogadott, másokban nem. Ha egy cikk nem felel meg a
szabályoknak, ha rajta van a nevünk, akkor sem fog, ha
nincs rajta. (Fordító megjegyzése: Azaz az
anonimitást legtöbbször olyankor használjuk,
ha elfogadható, de személyünkre valamiért
hátrányos cikket szeretnénk
közzétenni.)
- Ha moderált csoportba postázol, akkor
számolnod kell egy kis késedelemmel. A
moderátor meg is változtathatja a Subject sorodat, hogy
valamelyik thread-be illeszkedjen.
- Ne keveredj flame war-ba! Ne írjál heves leveleket
és ne válaszoljál ilyenekre.
3.2 Iránymutató Adminisztrátoroknak
3.2.1 Általános témák
- Legyenek tiszták a feliratkozás szabályai a
levelezési listákra és a Usenet csoportokra.
- Legyenek tiszták a postázás szabályai
- a disclaimer-ek .sig-beli szerepeltetését is
beleértve - a levelezési listákba és a
Usenet csoportokba.
- Legyenek tiszták és széles körben
ismertek az archiválásra vonatkozó
szabályaid. (Mennyi ideig tárolod a cikkeket?)
- Nyitottan, de azonnal vizsgáld meg a
felhasználóidat érintő panaszokat.
- Ügyelj rendszered egészségére!
- Gondold át, hogy milyen hosszan őrződ meg a
rendszer naplófile-jait, és a döntésed
eredményét tedd közzé.
3.2.2 Levelezési listák
- A levelezési listák legyenek naprakészek,
hogy elkerüld a "bouncing mail" problémát.
(Fordító megjegyzése: Ha nem
létező címek is szerepelnek a listában, akkor
a hibaüzenet is kimehet (szoftvertől függően) a
listára, újabb hibát generálva. Ez
így mehet egészen addig, amíg valaki ki nem
törli ezt a címet.)
- Segíts a listatulajdonosoknak a problémák
megoldásában
- Informáld a listatulajdonosokat a tervezett
rendszerkarbantartásokról és
leállásokról.
- Legyen minden listához "-request" alias az iratkozási
és adminisztrációs levelekhez.
- A mail gateway-eid működjenek simán.
3.2.3 Usenet
- Tedd közzé, hogy milyen feed-et kapsz. Ha ez nem
teljes, lehet, hogy lesz, aki tudni szeretné, hogy miért
nem.
- Rengeteg féle hírolvasó szoftver van,
és ezek hibájáért lehet, hogy a News
Server-t fogják hibáztatni.
- Tiszteld és teljesítsd azonnal a
felhasználóid saját cikkük vagy más
helytelen (pl. lánclevél) törlésére
vonatkozó kérését. (Fordító
megjegyzése: Hallgass a józan észre. Nem arra
gondolunk, hogy egyes embereket zavaró cikkeket
törölj ki, hanem a széles körben elfogadott
szabályokkal ellentétesekre, amelyek leggyakoribb esetei
a sok csoportra kiterjedő hirdetések és a
lánc levelek.)
- Legyenek "Usenet", "Netnews", "News" alias-aid, és
gondoskodj arról, hogy valaki olvassa az ide érkező
leveleket.
3.3 Iránymutató moderátoroknak
3.3.1 Általános útmutató
- Gondoskodj arról, hogy a Gyakran Ismételt
Kérdések válaszai (GYIK ill. FAQ) rendszeres
időközönként postázásra
kerüljenek. Szerepeljen ebben egy útmutató a
cikkekről/üzenetekről. Ha nem te vagy a GYIK
fenntartója, akkor gondoskodj arról, hogy ő(k)
belevegyé(k) ezeket abba.
- Legyen egy jó üdvözlő (welcome) file-od,
amiben információk vannak a
fel/leiratkozásról. (Fordító
megjegyzése: És ezt persze küldd is el minden
feliratkozó felhasználónak. Ez a pont csak
levelezési listákra érvényes.)
- A hírcsoportok célját (charter)
iránymutatásait rendszeresen kell postázni.
- A hírcsoportok/levelezési listák legyenek
naprakészek. Alakíts ki egy menetrendet az
üzenetek postázására. Legyen helyettesed,
ha szabadságra mégy vagy más egyéb
miatt nem tudsz Net-hez jutni.
Az elmúlt években robbanásszerűen
nőtt a Hálózat néhány új
szolgáltatás nyomán. Gopher, Wais, World Wide
Web (WWW), Multi User Dimensions (MUD), ez utóbbi
objektumorientált verziója (MOO) a legfontosabbak. Noha
az információlelés lehetősége
robbanásszerűen terjed, a "Vevő védd magad"
(Caveat Emptor) elv érvényben marad. Ezekről
részletesebben a válogatott bibliográfiánk
[14,28]-as számú anyagaiban olvashatsz.
(Fordító megjegyzése: Érdekes lehet
még az IRC is. Ez a Caveat Emptor arra akart vonatkozni, hogy
nem muszáj mindenbe
pénzt/erőfeszítést stb. beleölni, ami
elsőre szépnek látszik.)
4.1 Iránymutató felhasználóknak
4.1.1 Általános útmutató
- Ne feledd, hogy minden szolgáltatás valakié.
Aki fizeti a számlát, az szabja meg az adott
szolgáltatásra vonatkozó szabályokat is. Az
információ lehet ingyen, de az is lehet, hogy nem
ingyenes - ennek jó, ha utánanézel.
- Ha egy szolgáltatással probléma akad, akkor
először mindig a saját portádon kell
körülnézni. Ellenőrizd (vagy
ellenőriztesd) a file-, szoftver-, és hálózati
beállításokat stb. Mindenképpen tedd ezt
meg, mielőtt arra gondolsz, hogy a szolgáltató
oldalán van a hiba és/vagy a szolgáltatót
hibáztatnád érte.
- Vannak ugyan konvenciók a használt
filetípusokra, de ne építs arra, hogy ezeket mindig
betartják. Például egy ".doc" file nem
feltétlenül Word file.
- Maguk a szolgáltatások is követnek bizonyos
konvenciókat, mint a www.xyz.com. Miközben ezek
ismerete hasznos, de megint csak nem bölcs erre
építeni.
- Ismerd a saját rendszeredben a file nevek
használatát.
- Ismerned kell egy-egy szolgáltatás speciális
információközlő konvencióit. Az FTP
site-ok legtöbbjén találsz valahol a hierarchia
tetején egy README file-t, ami a rendelkezésre
álló file-okról szól. Viszont nem
feltételezheted azt, hogy ezek pontosak és/vagy
naprakészek.
- Egyáltalán, SEMMILYEN
információról NE tételezd fel hogy pontos
vagy naprakész. Az új technológiák
lehetővé teszik bárkinek, hogy publikáljon,
de az ezzel járó felelősséget még
nem tanulta meg mindenki.
- Tudod már, de fontossága miatt
megismételjük: hacsak nem használsz
titkosító és eredetiséget
biztosító programokat, bármilyen
információ amit az Interneten továbbítasz
"kint van a hidegen". Aki akarja, megszerezheti, vagy
megváltoztathatja.
- Minthogy az Internet világméretű,
találhatsz olyan információs
szolgáltatást, amely gyökeresen eltérő
kultúr- és szokáskörből ered. Amit te
bántónak érzel, az abban a
kultúrkörben teljesen elfogadott lehet. Maradj nyílt
a világ felé.
- Ha egy népszerű site-ról szeretnél
információt, akkor nézzd meg, nincs-e egy lista
a mirror site-okról. Ha van ilyen, és ott van
hozzád közelebbi mirror, használd azt.
- Ne használd más FTP site-ját arra, hogy egy
(konkrét) harmadik személynek szánt file-t helyezz
el ott. Ezt egyszerűen szemetelésnek tartják,
és általában nem elfogadott
viselkedésforma.
- Ha problémád támad egy site-al, és
oda fordulsz segítségért, minél több
információt adjál meg a probléma
körülményeiről. Ezzel nekik is segítesz,
hogy lokalizálhassák a hibát.
- Ha te magad is szeretnél valamilyen
információs szolgáltatást indítani,
mint például egy homepage, akkor szokás szerint
fordulj a helyi rendszergazdához, hogy megismerd az
idevonatkozó helyi szabályokat.
- Ha van rá módod, akkor kíméld a
népszerű site-okat, segítsd elosztani a
terhelést, és csúcsidőn kívül
lépjél be. (Fordító megjegyzése: A
világhálón valahol mindig csúcsidő
van...)
4.1.2 Útmutató Valósidejű Interaktív
Szolgáltatásokhoz (MUD-ok, MOO-k, IRC)
- Akárcsak más rendszereknél, itt is bölcs
dolog csak figyelni egy kicsit, hogy a csoport
kultúrájához szokhassál.
- Egyáltalán nem szükséges mindenkit
személyesen üdvözölni egy csatornán
ill. szobában. Egy szimpla Hello vagy hasonló
köszöntés bőven elég. NEM elfogadott
viselkedés, ha a szoftvered automatikáját arra
használod, hogy mindenkit üdvözöljön.
- Figyelmeztesd a résztvevőket ha nagyobb
mennyiségű információt szeretnél
velük megosztani. Ha mindenki egyetért vele, akkor mehet.
E nélkül azonban súlyos udvariatlanság
ilyesmit csinálni - akárcsak levélben.
- Ne tételezd fel, hogy ismeretlen emberek beszélni
akarnak veled. Ha kényszerítve érzed magad arra,
hogy személyes üzenetet küldjél egy
ismeretlennek, akkor készülj fel arra, hogy éppen
elfoglalt lehet vagy egészen egyszerűen nem akar veled
beszélgetni.
- Tiszteld az adott csoport szokásait. Nézz
körül bemutatkozó anyagokért. Ezek egy ftp
site-on is lehetnek.
- Ha valaki becenevet, alias-t, pszeudonevet vagy hasonlót
használ, akkor tiszteld az anonimitáshoz való
jogát. Még ha esetleg jóbarátok is vagytok,
akkor is udvariasabb ezt a becenevet használni.
Egyáltalán ne használd a valódi
nevét on-line engedély nélkül.
4.2 Iránymutató adminisztrátoroknak
4.2.1 Általános útmutató
- Legyen tiszta mindenki számára, hogy mi
másolható és mi nem.
- Ismertesd, hogy az adott site-on ill. szervezetnél milyen
anyagok állnak rendelkezésre. Az általános
irányelvek legyenek világosak.
- Az információk, külösen a README-k,
legyenek naprakészek. A README-ket sima ASCII
file-ként szolgáltasd. (Fordító
megjegyzése: Ha a README-k és a FAQ-k nagyon
elütnek a valóságtól, akkor rengeteg
egyforma kérdést fogsz kapni, amelyek
pontosítást várnak. Jobb ezt megelőzni.)
- Ha tudsz készíteni egy listát a
mirror-jaidról, akkor tedd azt közzé.
Mellékeljél egy mirror-okra vonatkozó
szerzői jogi dokumentumot. Ha ismered az update
menetrendjüket, azt is célszerű
közzétenni.
- Gondoskodj arról, hogy a népszerű (és
nagymennyiségű) információnak
elegendő sávszélesség jusson.
- Használd a filenév konvenciókat: .txt ascii
szövegnek; .html vagy .htm HTML-nek; .ps Postscript-nek; .pdf
Portable Document Format-nek; .sgml vagy .sgm SGML-nek; .exe
nem-Unix végrehajtható file-oknak stb.
- Letöltésre szánt file-ok nevének
első nyolc karakterét próbáld meg
különbözővé tenni.
(Fordító megjegyzése: Lesznek (lehet, nem
kevesen), akik DOS alól kívánják
használni rendszeredet. Ez a rendszer csak 8 karaktert
képes megkülönböztetni a file
nevében.)
- Amikor információt szolgáltatsz, akkor legyen
abban valami egyedi. Kerüld el az olyan
szolgáltatás indítását, ami csak
más szolgáltatókra mutat. (Fordító
megjegyzése: Olyan homepage-ek amik csak linkekből
állnak, általában értelmetlenek. Ezeket egy
keresőgép legtöbbször ki tudja váltani.
)
- Ne mutass más site-okra mielőtt engedélyt
kérnél. (Fordító megjegyzése: Ez
mostanra kicsit elavult, de még mindig nem árthat
informálni a túloldalt)
- Vésd jól az eszedbe, hogy egy
szolgáltatás nemcsak design-t és
megvalósítás-t jelent. Hanem karbantartást
is.
- Az általad szolgáltatott anyagoknak meg kell
felelniük a támogató szervezet szabályainak.
- Teszteld alkalmazásaidat a szoftverek minél
szélesebb skálájával. Nem
feltételezheted, hogy minden oké, ha csak egy klienssel
ellenőriztél. Viszont fel kell tételezned, hogy lesz,
aki egyszerűbb lehetőségekkel és klienssel
rendelkezik csak - tehát ne tervezd olyanra a
szolgáltatásodat, hogy csak grafikus
terminálról (GUI) lehessen használni.
- Legyen egységes nézőpontja és
külleme az információdnak.
- Az exportkorlátozások mások és
mások minden országban. Ismerned kell ezek
következményeit is, ha szolgáltatni akarsz.
- Mondd el a felhasználóidnak, hogy mit akarsz tenni
a tőlük összegyűjtött
információval, mint pl. a WWW-ről adott
véleményük. Figyelmeztetned kell az embereket, ha
közzé akarsz tenni ebből bármit,
akárcsak passzívan, a többi
felhasználó számára
láthatóan.
- A felhasználói információ
szolgáltatásokra (mint pl. egy homepage)
vonatkozó szabályaid legyenek ismertek!
Ez a dokumentum nagyobbrészt ezeken a műveken alapul.
Ami konkrétan ezekben a művekben nem
található meg, az az IETF-RUN munkacsoport
tapasztalatán alapul.
- Angell, D., and B. Heslop, "The Elements of E-mail Style", New
York: Addison-Wesley, 1994.
- "Answers to Frequently Asked Questions about Usenet"
Original author: jerry@eagle.UUCP (Jerry Schwarz)
Maintained by: netannounce@deshaw.com (Mark Moraes)
Archive-name: usenet-faq/part1
- Cerf, V., "Guidelines for Conduct on and Use of Internet",
http://www.isoc.org/proceedings/conduct/cerf-Aug-draft.html
- Dern, D., "The Internet Guide for New Users", New
York:McGraw-Hill, 1994.
- "Emily Postnews Answers Your Questions on Netiquette"
Original author: brad@looking.on.ca (Brad Templeton)
Maintained by: netannounce@deshaw.com (Mark Moraes)
Archive-name: emily-postnews/part1
- Gaffin, A., "Everybody's Guide to the Internet", Cambridge, Mass.,
MIT Press, 1994.
- "Guidelines for Responsible Use of the Internet" from the US house
of Representatives gopher,
gopher.house.gov:70/OF-1%3a208%3aInternet %20Etiquette
- How to find the right place to post (FAQ)by
buglady@bronze.lcs.mit.edu (Aliza R. Panitz)
Archive-name: finding-groups/general
- Hambridge, S., and J. Sedayao, "Horses and Barn Doors: Evolution
of Corporate Guidelines for Internet Usage", LISA VII, Usenix,
November 1-5, 1993, pp. 9-16.
ftp://ftp.intel.com/pub/papers/horses.ps or
ftp://ftp.intel.com/pub/papers/horses.ascii
- Heslop, B., and D. Angell, "The Instant Internet guide: Hands-on
Global Networking", Reading, Mass., Addison-Wesley, 1994.
- Horwitz, S., "Internet Etiquette Tips",
ftp://ftp.temple.edu/pub/info/help-net/netiquette.infohn
- Internet Activities Board, "Ethics and the Internet", RFC 1087, IAB,
January 1989.
ftp://ds.internic.net/rfc/rfc1087.txt
- Kehoe, B., "Zen and the Art of the Internet: A Beginner's Guide",
a Netikett info található szétszórva a
műben. 3rd ed. Englewood Cliffs, NJ., Prentice-Hall, 1994.
- Kochmer, J., "Internet Passport: NorthWestNet's Guide to our World
Online", 4th ed. Bellevue, Wash., NorthWestNet, Northwest Academic
Computing Consortium, 1993.
- Krol, Ed, "The Whole Internet: User's Guide and Catalog",
Sebastopol, CA, O'Reilly & Associates, 1992.
- Lane, E. and C. Summerhill, "Internet Primer for Information
Professionals: a basic guide to Internet networking technology",
Westport, CT, Meckler, 1993.
- LaQuey, T., and J. Ryer, "The Internet Companion", Chapter 3
"Communicating with People", pp 41-74. Reading, MA, Addison-Wesley,
1993.
- Mandel, T., "Surfing the Wild Internet", SRI International Business
Intelligence Program, Scan No. 2109. March, 1993.
gopher://gopher.well.sf.ca.us:70/00/Communications/surf-wild
- Martin, J., "There's Gold in them thar Networks! or Searching for
Treasure in all the Wrong Places", FYI 10, RFC 1402, January 1993.
ftp://ds.internic.net/rfc/rfc1402.txt
- Pioch, N., "A Short IRC Primer", Text conversion by Owe
Rasmussen. Edition 1.1b, February 28, 1993.
http://www.kei.com/irc/IRCprimer1.1.txt
- Polly, J., "Surfing the Internet: an Introduction", Version 2.0.3.
Revised May 15, 1993.
gopher://nysernet.org:70/00/ftp%20archives/pub/resources/guides/surfin
g.2.0.3.txt
ftp://ftp.nysernet.org/pub/resources/guides/surfing.2.0.3.txt
- "A Primer on How to Work With the Usenet Community"
Original author: chuq@apple.com (Chuq Von Rospach)
Maintained by: netannounce@deshaw.com (Mark Moraes)
Archive-name: usenet-primer/part1
- Rinaldi, A., "The Net: User Guidelines and Netiquette", September
3, 1992.
http://www.fau.edu/rinaldi/net/index.htm
- "Rules for posting to Usenet"
Original author: spaf@cs.purdue.edu (Gene Spafford)
Maintained by: netannounce@deshaw.com (Mark Moraes)
Archive-name: posting-rules/part1
- Shea, V., "Netiquette", San Francisco: Albion Books, 1994?.
- Strangelove, M., with A. Bosley, "How to Advertise on the
Internet", ISSN 1201-0758.
- Tenant, R., "Internet Basics", ERIC Clearinghouse of Information
Resources, EDO-IR-92-7. September, 1992.
gopher://nic.merit.edu:7043/00/introducing.the.internet/internet.basics.er
ic-digest
gopher://vega.lib.ncsu.edu:70/00/library/reference/guides/tennet
- Wiggins, R., "The Internet for everyone: a guide for users and
providers", New York, McGraw-Hill, 1995.
Ebben a dokumentumban nem tárgyalunk biztonsági
témákat.
Sally Hambridge
Intel Corporation
2880 Northwestern Parkway
SC3-15
Santa Clara, CA 95052
Phone: 408-765-2931
Fax: 408-765-3679
EMail: sallyh@ludwig.sc.intel.com
A fordító címe:
Ha Magyarországról írsz:
Négyesi Károly
Budapest
P.f.503
1462
Külföldről:
Charlie Negyesi
HUNGARY
Budapest
P.o.box 503
H-1462
Email: chx@cs.elte.hu
Köszönetet mondok a javításokért
mindenkinek, de elsősorban a következőknek: Varga
Ákos Endre (Hamster), Liling Zoltán, Kiss Gábor,
Márton Ádám.